Ábel Gyula

Üdvözlet a látogatónak!

Kreatív kézművesnek gondolom magam, az összes létező szakmámban. Ez hozzáállás, életszemlélet, életforma is egyben. Nyomdai fotósnak indultam de ezzel párhuzamosan a portré fotózást is megtanultam, majd nem sokkal később, amikor erre lehetőség nyílt, a videó felvétel készítést, vágást is. Erről számtalan filmem tanúskodik amikből alább megnézhetsz néhányat.

2006-ban amikor erre technikai értelemben lehetőség nyílt, netes élő közvetítéssel is kezdtem foglalkozni. Létrehoztan egy netes tv-t amivel 1300 háztartást értem el az induláskor és amit végül 7000 különböző ip címről néztek.

1993-ban kezdtem el számítógépes grafikával foglalkozni, két féle értelemben is. Sosem elégedtem meg annyival, hogy készítettem egy szép fotót. Labor körülmények között is megszállottan módosítgattam a felvételeket. A photoshop megjelenésével "enyém lett a világ". :))) Mára eljutottam oda, hogy sokkal kevesebbet modosítok. :)))

A másik dolog a DTP ami nyomdai szakmámhoz kapcsolódik. Megtanultam a nyomdai előkészítés összes elemét. Élvezettel teli jó hangulatban tervezek a mai napig kiadványokat, végzem a tördelés, fotó feldolgozás és vektor grafikai elemek elkészítését. Nézz körül!

Ha úgy látod, hogy érdemes együttműködnünk, Telefon: 70 321-7968 Mail: abelgyula@gmail.com!

Tovább a többi filmhez
Portrék Fotókönyv Grafikák
Esküvő Stella ha... Tárgyfotók
Tájak Koncertfotók